Apotheozis

Én félálomban néha látom,
hogyan hevernek szerteszét,
hason az egyik, másik háton,
a szétlőtt testű feketék.
Mit ontottak hazájukért:
szén-bőrükön megalvadott
vörös csomókban áll a vér.
Lenyalják majd éhes sasok!
A magasban motor lebeg:
nem bújnak el már mint pulyák!
Feléje fittyet intenek.
S egyik mutatja hátulját.
Most már jöhet a bomba, gáz:
magától foszlik az izom.
Várná őket az a csodás,
százszor ígért paradicsom!
Várná őket az ég ölében
cukor-homokú sivatag,
hol itt-ott hosszúlábú ében-
fák kérgiből hűs tej fakad!
Ott üljenek majd fütyörészve,
a fák árnyékos oldalán;
kezükben aranyajkú csésze,
ölükben kecskemellű lány!
S várná mindaz, amit igért
nekik a sok fekete szent;
várná őket Krisztusukért
az Örök Négus odafent!
A testük ős törvény nevében
gondjába veszi a homok,
eltűnnek benne észrevétlen,
mint vízcsepp vagy a lábnyomok.
Hazájukért haltak szegények,
hordozza meg nevük a hír,
hírdesse őket hősi ének,
kőoszlop és hitvány papír.
Hazájukért haltak szegények,
mint magyarok, mint lengyelek;
áldás a győzöttek nevének!
Na, költők, énekeljetek.

1936

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]