Enyeden ősz van

A Bükkösön most rőzsét gyűjtenek,
görnyedeznek az enyedi szegények;
sovány kutyájuknak füttyentenek
s nekivágnak a szélnek.
Enyed köré a tél már építi
s magasra rakja gyilkos szürke várát:
hegyek közül lassan leömlenek
s megülnek ott a párák.
Nő a sötétség, egyre nő a sár,
a dűlőkön bizton ér már bokáig.
Benne nagyhorgú sintér kergeti
volt kutyánk unokáit.
Az Akasztófadombon róka váj,
az agyagot éles körmei ontják;
kivájja és újból eltemeti
bűnösök régi csontját.
Szegett fővel bolyong és könnyesen
a sétatéren régi jó barátom,
nem leli helyét az istentelen,
munkátalan világon.
A temetőbe, mint a fergeteg,
huhogószárnyu nagy varjak repülnek.
Kóvályognak s nagyapám korhatag
fejfájára leülnek.
Magasságból hull ólmos permeteg:
nyirkos felhőcsigák fekete vére;
a sárga föld beissza s rácsepeg
nagyapám csontkezére.

1935. november

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]