Telihold

Végre ismét együtt nézzük a Holdat,
dagad a háztetők felett,
felé bűvölt felhők zarándokolnak,
mint vízben úszó tetemek.
Együtt vagyunk s külön sose maradjunk,
szorítsd hozzám kis testedet.
Pár évig még a földön kell maradjunk,
mert így szokták az emberek.
Holdé leszünk úgyis előbb-utóbb:
szemünk egy éjjel elvakul
s vérünk e láthatatlan lábu pók
hasába szívja álnokul.
Aztán fürkészhetik majd, hogy kik voltunk,
s elsirathatnak itt alul:
az unokánk nem tudja már, kik voltunk,
emlékünk semmibe fakul.

1935

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]