Barátkozás a Nappal

Huszonkét éve ismersz engem,
égi bója, nagylángú Nap.
Ki melengetted gyermekkocsimat,
melengess egész életemben!
Sőt akkor is, mikor a föld alatt
fekszem hanyatt, minthacsak épp napoznék,
sugarazd át a földet onnét
a magasságból, drága Nap!
Sütöttél engem a hegyek közt,
sugaraztál reám a pusztán;
egy alkonyon úgy néztél velem szemközt,
mint egy bíborsörényű hímoroszlán.
Már reggel jöttél s fénnyel kinyitottad
álomtapaszos szememet,
szivárványos fényekkel tarkítottad
az ablaküveget.
Most is itt égsz felettem, drága Nap,
Isten Napja, én Istenem,
s nagy lila arabeszkeket mutat
behunyt szemem.
S mint mágnestől megbűvölt vasdarab,
úgy lüktetek, úgy reszketek –
egy perc, s repűlök a Duna felett
s velem jön ez a rossz fapad.

1935

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]