Eltűnik egy világ
|
Enyednek
| Úgy látom, egy-két évtized se kell még, |
| s melyek nevemmel kisbaltám nyomát |
| sok éven át derekukon viselték, |
| a tűzre jutnak mind a kerti fák. |
|
| Utcánkban a cigányok befalazták, |
| kegyetlen, az egyik kedves kaput; |
| szemétdombnak használják a kutacskát, |
| s a kertben tünedez a régi út. |
|
| Galambjaim, kiket padlásunk tartott, |
| azóta égi dúcban szállanak; |
| s akikről álmodom, baráti arcok, |
| a temető hasában mállanak. |
|
| Dicső gyermekkoromból mi marad hát? |
| Az akkor friss küszöbben lábnyomom; |
| évtizedek egymásnak átaladják, |
| míg a várost fel nem veri a gyom. |
|
|
|