Mindenesti színpadom
| Künn szól a béka, a vízi dudás; |
| most kezdődik éjjeli maskarádém: |
| tibláboló emlék-felvonulás, |
| szemembe-zárt titokzatos parádé. |
|
| A magasból kék, végtelen sötét |
| alakokat szór a színre puhán, |
| leadja minden zagyva díszletét, |
| zsúfolt zsinórpadlás a koponyám. |
|
| És így pereg le, összevisszaságban |
| – talán bölcs rendben – elmúlt életem, |
| esténként, mihelyt szemhéjam lezártam. |
| Most Kolozsvárt vagyok, most Enyeden, |
|
| régi erdőn járok, kilépve bátran, |
| első szerelmem nyomát keresem – |
| tán így fog egykor koporsóba zártan |
| is szórakoztatni behúnyt szemem. |
|
|
|