Idő-Isten

Idő-Isten járt ablakunk alatt;
szárnyas lovának lépte szörnyü tik-tak –
s amerre zengő lába elhaladt,
éjféli utcánk szellemei ríttak.
Az esztendők adóját szedte be:
a falakról pergett a vakolat,
s ki ezt, ki azt a zsákjába vete:
hullt hajból csokrot, pár kitört fogat…
Meg sem köszönte, s már loholt tovább.
Itt ifju isten volt még s haja fénylett;
de elaszott, jutván az úton át,
s már túlfelől tarkoponyáju vén lett.
Így lassitott az ablakod alatt.
Foga terád, kincsem, régóta vásott!
Bezörgetett – iszonyu pillanat! –
Még most is hallom rémült visitásod.

Pápa, 1932

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]