Utószó

Ahogy a zenész a népdalhoz, melyet feldolgoz, olyasféleképp nyúltam én ezekhez a népmesékhez, már kezdetben, az első kiadáskor. Nem megváltoztatni – ellenkezőleg, lényegükben megerősíteni akartam őket. Ami keveset szerkezetükön igazítottam, ezért igazítottam. A magam képzelete s ízlése szerint nem tettem többet hozzájuk, mint amennyihez a magyar nép egy tagjaként van jogom. Célom az volt, úgy hangozzanak, mintha az eddigi, mondjuk, száz elmesélőjük után még egy százegyedik is előállna; de az is a népből.

De valamiképp mégis több igénnyel.

Ezek a mesék a tizennégymilliós magyarság megtelepülésének legkülönbözőbb tájain teremtek; magukon hordják így e tájak sajátos mondatalakítását, nyelvi zeneiségét és – gyakran csak e tájakon értett – szavait. Egységesíteni, mindnyájunk számára azonnal érthetővé akartam tenni őket, úgy mégis, hogy a sajátosságukat megőrizzék. Hisz egy nemzet annál szervesebb, minél sokszerűbb; szellemileg annál gazdagabb és szabadabb, minél összetettebb, sőt tarkább; akár a festő a színeivel. S azután: ezekben a nem ma keletkezett mesékben csaknem teljességgel áll még a különös törvény: nyelvünk finomságainak megalkotói, legművészibb mesterei nem is oly rég népünk legelnyomottabb, „legkulturálatlanabb” rétegének milliói voltak, a szegényparasztok. E mesterfogásoknak csak töredékeit is megőrizni nemzeti kötelesség, akár a műemlékvédelem.

Semmiképp sem másíthattam meg tehát népünk jellegzetes előadásmódját.

Nyelvünk letéteményese a parasztság volt, igaz. Ám ez nem jelenti azt, hogy a parasztság minden tagja külön-külön jobban ismerte nyelvünk szabályait, mint akadémikusaink. De magyarul igazán jól még az akadémikusok közül is csak az tudhatott, aki nem röstellte elsajátítani a – valóságban élő – nép nyelvi tudását. Nyelvi hibát e mesék egyszerű előadói is ejtettek. Ezeket az összesség tudásának ilyenfajta figyelembevevésével javítottam ki.

Volt még valamire figyelmem. Ezeket a meséket mindenkor legjobban a gyermekek élvezték, de nem a gyermekek költötték. Így nem egy fordulatukban a harag, a kegyetlenség, a bosszú, a kemény szóhasználat olyan elemei kerültek beléjük, amelyeket a felnőtt természetesnek érez, de amelyektől a gyerek megriadhat. A tapasztalat vezetett rá, hogy ezeket tompítsam, a lényeg megmásítása nélkül, ezúttal is.

Ebben a kiadásban huszonhét új mesefeldolgozás van, azok helyébe, amelyeket részben a tárgykör hasonlóságára, részben más gyűjteményben való ismertségük miatt tartottam helyesnek kirostálni.

 

Illyés Gyula