A hiú királyEgyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy szegény ember. Volt annak három fia. Egyszer a király kihirdette az egész országban, hogy annak adja a lányát, aki előtte olyat tud mondani, amit ő el nem hisz. Meghallja ezt a szegény ember legöregebb fia, akit Péternek hívtak, kapja, fogja, elmegy a királyhoz. Megmondja egy szolgának, hogy ő beszélni akar a királlyal. A király mindjárt gondolta, hogy mit akar a legény, de nem szólt senkinek, csak azt parancsolta, hogy eresszék be tüstént azt a legényt. Mert akkor már annyi királyfi meg isten tudja, micsoda nagy úr megfordult a király előtt, mint a csillag az égen, mint a fűszál a réten – s mind a királykisasszonyt akarta elvenni. De biz ott egy se tudott olyat mondani, amit a király el ne hitt volna. Bemegy hát Péter a királyhoz, köszön neki: – Jó napot adjon isten, király uram! – Adjon isten neked is, fiam! Mi járatban vagy? – Én bizony házasodni akarok, uram király! – Jól van, fiam, hát aztán mire vinnéd az asszonyt? – Tudja az isten! Majd csak eltartanám valahogy. Van háza az apámnak, meg egy kis földje is. – Elhiszem, fiam – mondja a király. – Aztán meg van három darab marhánk is. – Azt is elhiszem. – Most nemrégiben a trágya annyira meggyűlt az udvarunkon, hogy már nem is fértünk tőle. – Elhiszem. – Egyszer azt mondja az apánk: „Fiaim! hordjátok ki ezt a trágyát arra a kis földre, majd talán használ neki valamit.” – Elhiszem. – Mink aztán kihordtuk a trágyát, három hétig, két kocsin. – Elhiszem. – Hanem tévedésből a szomszéd földjére hordtuk ki mind egy szálig. – Elhiszem. – Mikor ez is megvolt, hazamentem, megmondtam az apámnak. – Elhiszem. – Akkor aztán én, az édesapám meg a két kisebb testvérem, úgy négyecskén kimentünk a földünkre. – Elhiszem. – Aztán megfogtuk a szomszédunk földjének a négy sarkát, mint az asztalterítőt szokás, és a trágyát róla a mi földünkre fordítottuk. – Elhiszem. – Azután a földünket teleszórtuk fűmaggal. – Elhiszem. – Aztán olyan sűrű erdő nőtt rajta, hogy ki látott olyat, ki nem. – Elhiszem. – Az apám aztán sajnálta kivágatni a gyönyörű fákat: hát vett egy falka disznót. – Elhiszem. – Aztán a fölséged öregapját megfogadta kanásznak! – Hazudsz! Akasztófára…! – Hanem a királynak hirtelen eszébe jutott a fogadása. Mit tehetett, rögtön papot, jegyzőt hívatott, a szegény ember fiával összeadta a lányát. Csaptak akkora lakodalmat, hogy hét országra szólt a híre. Még az árva gyerekeknek is akkora kalácsot adtak a kezükbe, mint a karom; volt lé meg lé, hát még a sok hús nélkül való lé!
|