A farkas mulatni megy, azután szállni tanulA hosszúháti hegyeken innen, a buzogányi hegyeken túl, volt egy öregasszony, annak volt egy kakasa meg egy tyúkja. Kimentek a szemétdombra kapargatni; a kakas talált egy garast, azt mondja a tyúknak: – Gyerünk el a kocsmába, egy messzely bort inni! – Nem bánom, gyerünk – mondta a tyúk. Amint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy nyulat. Azt mondja a nyúl: – Hová mentek, kakas koma, tyúk koma? Azt mondja a tyúk koma: – A kakas koma talált egy garast, elmegyünk a kocsmába egy messzely bort meginni! Azt mondja a nyúl: – Én is elmegyek. – Gyere, gyere, majd többen leszünk! Amint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy rókát. Azt mondja a róka: – Hová mentek, kakas koma, tyúk koma, nyúl koma? Azt mondja a nyúl koma: – A kakas koma talált egy garast, elmegyünk a kocsmába egy messzely bort meginni! – Én is elmennék! – mondja a róka koma. – Gyere, gyere, majd többen leszünk! Amint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy farkast. Azt mondja a farkas: – Hová mentek, kakas koma, tyúk koma, nyúl koma, róka koma? Azt mondja a róka koma: – A kakas koma talált egy garast, elmegyünk a kocsmába egy messzely bort meginni! – Én is elmék! – Gyere, gyere, majd többen leszünk! Amint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy nagy sáncot, megállnak ott a szélin. Azt mondja a kakas koma: – No, most az jön velem bort inni, aki ezt a sáncot átugorja! A kakas átszállta, a tyúk átszállta, a nyúl meg a róka is átugrotta, a farkas is át akarta ugrani, aztán beleesett. Ott sírt a farkas, hogy nem tud abból a mély sáncból kimenni, hogy éhen kell neki megdögleni. Amint sírt-rítt, éppen arra mentek a madárkák magot szedegetni, megkérdezték, miért sír. – Harmadnapja, hogy beleestem a sáncba, nem bírok kimenni – mondta a farkas, és könyörgött nekik, hogy hordjanak gizöcskét-gazocskát, amin ki bír menni. – Van négy csonka fám, költhettek rajta! Hordtak is a madárkák annyi gazt, hogy a farkas ki bírt rajta menni. Örült is a farkas, hogy nem kellett neki elvesznie, de a kismadarak is örültek, hogy lesz nekik min költeni. Rá is fészkeltek, költöttek is rajta, szépek is voltak már a kicsinyek, örült is nekik az anyjuk. Hát egyszer megy ám a farkas, felkiált a fára: – Kismadár, adjál le egy fiadat, mert kivágom a fát, felszántom az alját! Cselőre két lábom, hajszára két fülem, jól tartsd az ekét, farkam! Az egyik madár akkor levetette neki egy kisfiát. A farkas megette, jóllakott, akkor elment a hűvös alá lefeküdni. Mikor kialudta magát, akkor megint felkelt, elment a csonka fa alá. Mikor meglátta a kismadár, megijedt, elkezdett sírni, hogy már megint itt a farkas. A farkas pedig, ahogy odaért, megállt a csonka fa alatt, felnézett a fára, azt kiáltotta fel a kismadárnak: – Kismadár, adj le nekem egy fiadat, mert kivágom a fát, felszántom az alját. Cselőre két lábom, hajszára két fülem, jól tartsd az ekét, farkam! Akkor megijedt a kismadár, hogy már csakugyan kivágja a fát, és levetette megint egy kisfiát. A farkas megette, jóllakott, megint elment a hűvös fa alá, pihenni. Sírt-rítt a kismadár, hogy ez a csúnya farkas már elvitte két fiát, mi lesz belőle, ha mind el találja vinni. A farkas kialudta magát, megint felkelt, megint elment a csonka fa alá. Mikor meglátta a kismadár, megijedt, elkezdett sírni-ríni, hogy már megint itt a farkas! Az pedig nagy büszkén felkiáltott a fára: – Kismadár, adj le nekem egy fiadat, mert kivágom a fát, felszántom az alját. Cselőre két lábom, hajszára két fülem, jól tartsd az ekét, farkam! Akkor megijedt a kismadár, hogy már csakugyan kivágja a fát, és levetette egy kisfiát. A farkas megette, jóllakott, megint elment a hűvös fa alá, lefeküdni. Sírt-rítt a kismadár, hogy az a huncut farkas mind elhordja a kisfiát. Arra szállt egy varjú, kérdezi tőle: – Miért sírsz, te kismadár? – Hogyne sírnék, mikor az a huncut farkas elvitt három fiamat, már csak egy maradt. De a varjú jó tanácsot adott a kismadárnak: – Ha még egyszer eljön a farkas, és azt mondja: adjál egy fiadat, mert kivágja a fát, felszántja az alját, akkor csak mondd neki: vágd ki a fát, ha van fejszéd, szántsd fel az alját, ha van ekéd! Megörült ennek a kismadár. A varjú elszállt, a farkas megint visszajött, megint mondta a kismadárnak: – Kismadár! Adjál egy fiadat! Kivágom a fát, felszántom az alját. De a kismadár csak visszakiáltott: – Vágd ki a fát, ha van fejszéd, szántsd fel az alját, ha van ekéd! Azt mondja a farkas: – Ördög bújjon az anyád fejkötőjébe! Tudom már, ki tanított meg erre, hanem majd megtanítom én őt. Elment a farkas, beült egy rakás kukoricaszembe, aztán kiment az országút közepére, és ott szétterpeszkedett. Arra ment a varjú magvat szedegetni, meglátta a kukoricaszemeket a farkason, odament, vagdalózott a csőrével, hát egyszer csak bekapta a farkas a varjú fejét. Könyörgött a varjú: – Ereszd ki, farkas koma, a fejem, megtanítalak szállni! – Nem! Ördög bújjon az anyád fejkötőjébe, megcsalsz! – Ereszd ki, farkas koma, a fejem, megtanítalak szállni. Kieresztette a farkas, a varjú pedig elszállt. Akkor a farkas beleült egy rakás kölesszembe, elment megint az országút közepére, megint szétterpeszkedett. A varjú megint arra ment magvat szedegetni, meglátta a sok kölest, odament szedegetni. Megint bekapta a farkas a varjú fejét, a varjú megint könyörgött: – Ereszd ki, farkas koma, a fejem, megtanítlak szállni! – Nem! Ördög bújjon az anyád fejkötőjébe! – mondta a farkas –, megcsalsz, mint az előbb! – Ereszd ki, farkas koma, a fejem, megtanítlak szállni! A farkas megint kieresztette, megint elszállt a varjú. Akkor a farkas odament egy rakás tiszta búzaszembe, elment az országút közepére, megint szétterpeszkedett, a varjú meg arra ment, meglátta a sok búzaszemet, odament szedegetni. A farkas megint bekapta a varjú fejét. Könyörgött neki újra a varjú: – Ereszd ki, farkas koma, a fejem, megtanítlak szállni! – Nem! Ördög bújjon az anyád fejkötőjébe! Megcsalsz, mint az előbb! – Nem csallak meg! Ereszd ki, farkas koma, a fejem, megtanítlak szállni! – Nahát, tanítsál meg! – mondta a farkas, és kieresztette. A varjú felkapta a farkast, vitte felfelé. Mikor már felvitte a magasba, kérdezte a farkast: – Látod-e még, farkas koma, a földet? Azt mondja a farkas: – Látom! – Mekkora? – Akkora, mint a világ! Akkor a varjú még feljebb vitte, kérdezte megint: – Látod-e még, farkas koma, a földet? Azt mondja a farkas: – Látom – Mekkora? – Mint egy félvilág. Akkor még feljebb vitte, és megint kérdezte: – Látod-e még, farkas koma, a földet? – Látom! – Mekkora? – Mint egy ország! Még hétszerte feljebb vitte, és kérdezte megint: – Látod-e még, farkas koma, a földet? – Látom! – Mekkora? – Mint egy alma. Akkor még feljebb vitte a varjú, és megint kérdezte: – Látod-e még, farkas koma, a földet? – Látom! – Mekkora? – Akkora, mint egy tű! Még feljebb vitte, kérdezte megint: – Látod-e még, farkas koma, a földet? – Nem látom már! Akkor a varjú eleresztette, a farkas pedig zuhant lefelé. Lenn észrevett egy füstös tőkét, annak azt kiabálta: – Szaladj, barát, mert agyonütlek! Szaladj, barát, mert agyonütlek! De a tőke nem mozdult, minden porcikája ízzé-porrá tört. A varjú pedig odament, és megkérdezte a farkast: – Megtanultál szállni? – Meg ám. Ördög bújjon az anyád fejkötőjébe, minden porcikámat összetörtem a füstös tőkében. A varjú pedig jót nevetett, hogy becsapta a farkast. Eddig van, aki nem hiszi, járjon utána. |