A legelső színész: Balázs Samu

Húsz-huszonöt évvel azután, hogy Nagyváradon élt, egyidőben élt és írt Ady, Bíró Lajos, Juhász Gyula – mi maradt meg ebből a fénykorból? A Holnap városából mi maradt holnaputánra? Hiába kutatom gyerekkori emlékeimet: semmi. Azt hiszem, semmi. Szigligeti Ede vonul el a házunk előtt. Vasrudakat tesznek elébe, azokon görgetik. Eddig a színház előtt állt, oda most a királyné jön. A Schlauch téren golyózó gyerekek közt mindig akad egy, aki odaszól a többieknek, amikor a teret szegélyező földszintes házak során hazatérni vagy szállásáról elmenni látja Gulácsy Irént. – Írónő. – Ilyen egy írónő? – s egy percig figyelik, mint egy tüneményt. (Ő is hamar eltűnt Váradról. Sikere lett, Pestre ment.) És az anyám odahív az ablakhoz. A hársfák alatt ezúttal egy magas férfi vonul, mint egy szobor ő is, kimért léptekkel: – Színész – mondja –, úgy hívják, Balázs Samu.

Jóval később, Pesten, láttam aztán színházban, s itt ismertem meg személyesen is.

Most is kimért. Bölcsessége, komoly vagy komolykodó figyelme, amelynek takarója alatt kaján ördögöket sejt a vele beszélő, meg a már-már enigmatikus kevésszavúsága Tamási Áronhoz teszi őt hasonlóvá. Vagy lehet, hogy csak azért gondolunk erre, mert tudjuk, hogy Balázs Samu is székely?

Nemrégiben felhívtam. Hogy tudom, a Nemzeti Színházban minden este játszik, mégis, nem vállalná-e el a Tiréziász szerepét a Szfinx-ben? Akartam magyarázni, miféle szerep. Ismerte. Nem is a szerepet, a drámát ismerte, árnyalataiban, rejtett alluzióiban … „A három szereplős drámában nem az első szerep Tiréziászé és nem is a második” – jegyezte meg finoman, elhárítólag.

Hiúság? Nem. Számba jöhető partnereiről, Gordonról és Madaras Józsefről hosszan és elismerően beszél. Méltatja tehetségüket. Azt hiszem, végül is az ő kedvükért vállalta el a vendégszereplést. S meg talán azért, hogy segítse egy új magyar darab (azaz hat éve az íróasztalfiók és az amatőr színpadok limbusaiban tengődő, új magyar darab) igazi színházi kreálását.

A Szfinx vérgőzös barlangjában, ahol legyilkolt férfiak csontjain szemünk láttára vetődik meg a vérfertőző ágy is, a Szfinx bőréből kibújó Jokaszte királyné és fia számára: Tiréziász képviseli az erkölcsöt. Ez, bizony, mindig is a leghálátlanabb szerepkör – az erkölcsbajnoki. Balázs Samu revelált benne egy félelmetes, külön néma tragédiát: a morálprédikátorét, aki irigyli a bűnt, amit ő nem követhet el, s ezért morálprédikátor. A száraz Tiréziász nála tikkadt lett. Csupa letagadott sóvárgás, féltékenység. A vak Tiréziász – mintha befelé figyelne, egy kis belső mozira, amely ki tudja, milyen vad pornográf filmeket perget … (A mítosz igazolja: a főistenek közti szexológiai vitákhoz Tiréziászt szokás meghívni, mint abszolút szakértőt. Ő mindent tud. Egy ideig volt nő is.) Ezt a tökéletes erkölcscsőszt teremtette meg Balázs Samu. Azt, aki a bűnöstől irigyli a bűnt. S aki előre ujjong a bűnös bűnhődésének.

Merthogy mi lesz itt Thébában, amikor majd minden kiderül!

Lehet, hogy a telefonbeszélgetésünk végén ezért is fogadta el Balázs Samu a szerepet. Tudta, hogy fog ő még ebből is tornyot építeni.