Köszönet és hála

Hálával emlékszem Illés Endrére, még ő szerződött erre a kötetre. Halála után a készülő könyvet hamar betemették a Szépirodalmi Kiadó romjai. A napló azonban igénytelen műfaj, a romok alatt is megél, szereti az asztalfiók-sötétet, szerződés nélkül is burjánzik. Ám, kimaradva a publikálás ritmusából, épp ez lehet a veszte: a hipertrófia.

Kenyeres Zoltán még idejekorán megkomponált belőlük – baráti szívességből – egy kötetre valót, sok év után most köszönöm meg. Csak a magam passzív rezisztenciáján múlt, amely könnyen talált mentséget a szétzilált magyar könyvkiadásban, hogy már akkor nem került „szép cseréptető” a naplóim fölé. Közben mindig akadtak rettenthetetlen szerkesztők, akik megküzdöttek a szerző interciájával és a szétszórt jegyzeteket tisztába tették és rendszeresen közölgették. Hálával írom le nevüket: Kovács Sándor Iván, Juhász Ferenc, Varga Domokos, Gálfalvi Zsolt, Ördögh Szilveszter…

Egy pincetűz után, amely a kézirataim raktárául szolgáló sufniba is felcsapott, az elázott-pörkölt makulatúrából egy fiatal költő, Németh Attila segített olvasható és szerkesztett szövegeket kimenteni. Köszönöm.

Az utóbbi esztendőben egy fiatal irodalomtörténész, Borsos Attila dolgozik a könyvtáram romjai között, s Oláh Miklós feneketlen ládájából – egyelőre – ezt a kötetet bányászta elő. Nemcsak filológusi, hanem kritikusi munkájáért is illesse köszönet.

Lakatos István neve szerepel e könyv legelső oldalán, hadd írjam le itt most végül megint, hálám kifejezéséül, mert egy évtizeden át egyetlen találkozásunkkor sem mulasztotta el sürgetni ezt a könyvet.

A további köszönet már a Kiadót és munkatársait illeti.

H. M.