Épp négy éve. Még csak négy éve…

Valami olvasnivalót keresek, hogy elüssem az éjszakát.

Nem tudok aludni. Reumás fájdalom végig a bal lábamban. A csípőtől a lábujjam hegyéig.

Német könyv. A legmegnyerőbb tekintetű ember fényképe a borítón. Andrej Tarkowskij Tagebücher Martirolog. A végén nyitom ki. December 3, december 5, december 6, december 15. Ezek az utolsó naplófeljegyzések. S aztán üresen marad a lap.

„A többi néma csend” – mondhatnánk. S lám, a legutolsó leírt sorokban ő is Hamletet emlegeti. Kétszer is leírja Hamlet nevét. Miért? Mert Hamlet is halandó? Ich bin sehr schwach. Werde ich sterben?

Óh, ez a kérdőjel a rákklinikán két héttel a halál előtt!

És valami reumatikus fájdalomról ír, amely kiújult a lábában.

És Andrjuschka sorsán tépelődik. Ha a japánok adnának pénzt egy alapítványhoz, mely fia jövőjét biztosítaná („…wollen aber durchaus nicht begreifen, warum ein so berühmter Regisseur so arm ist”.)