Letegyem a lantot…?

Elmulasztott (nem is remélhetett) bizalmas beszélgetéseket pótol nekem Illyés posztumusz naplóinak olvasása.

Most tizenhat éve írta (1973. július 17-én, tehát feltehetően egy éppily szép nyári napon):

„Számot kell vetnem azzal, hogy írói pályám befejeződött. Hetvenegy éves vagyok, ha erőltetném, tudnék írni. Erről azonban elsősorban hiúságom beszél le.”

Mit válaszolhatnék erre?

– Én nem engedhetem meg magamnak, hogy hiú legyek hetvenegy évesen. Mire hiú? Gürcöljünk csak!

(Különben is: ki-kihagyott Illyésnél is az a fennen hangoztatott hiúsága. Megírt még néhány főművet – és milyen munkaigényeseket! – a maradék tíz évében.)