Az öregkor kegyelme

„Az élet végén ez a sürgető nyugtalan ösztönzés mind hangosabb. Megmondani, mielőtt nem késő. Mint Pepys. Mint Montaigne. Mint… Elmondani, mi történt az emberiséggel, mielőtt nem késő.” (Márai, Napló. 1977.)

Pepys és Montaigne neve után a harmadik név kipontozva. Ki tudja, a hármaspontok helyére talán a maga nevét gondolta a naplóíró.

Én meg elképzelem, hogy húsz év múlva akad majd egy ifjú Márai-olvasó – ezután fog csak megszületni –, akinek, e hármaspont fölött eltűnődve, a behelyettesíthető nevek hosszú sorában végül az enyém is fel fog ötleni.