Egy rossz és egy jó naplóról

Genfi magyarok, akik éveken át szorongva, 1945-től lázasan kezdtük lesni a hazulról jövő híreket, betűt. Ki is hozta Magyarországról az első könyveket? Kettőre emlékszem, az egyik a Város az ingoványon volt, Darvas Józseftől, a másik a Napló. Márai 44-es naplója. A Révai Kiadó ismert Márai-sorozatának ez a legújabb darabja már csak kézbe véve is arról szólt, hogy otthon az élet visszatalált a kerékvágásba. Kötése, papírja, tükre, illata ugyanaz, mint volt otthonhagyott diákkönyvtáramban az egy-két korai Márai-könyvé, mint az Egy polgár vallomásaié, mint a Zendülőké… (Fiatalok, csak az egykori „fiatal Márait” voltunk hajlandók elismerni.)

Az egyik legkedvesebb, legbecsesebb könyvemet – A tizenkilencedik század uralkodó eszméinek befolyását az álladalomra (még az első bécsi kiadásban!) adtam oda ezekért a hazai friss hírhozókért.

Mindkét könyv ugyanarról szólt. Hogy mi történt Magyarországon, amíg én Genfben a Mont Blanc haván legeltettem a szemem, s puskaropogást legföljebb a város határán túlról, Franciaországból hallottam. Hiteles tudósítást is vártam tőlük. Darvastól kissé becsapva éreztem magam. Ahol felnyitottam, épp egy német katona haldokolt, s ezt közölte is az íróval: „ich werde gestorben” – mondá. Hézagos a német tudásom, de annyit mégis tudok németül, hogy ilyen nyelvtani hibát nem lehet agonizáltatni. Regényben írhat az író, amit akar, de dokumentumban ne hagyja magát rajt fogatni.

Márai nem okozott csalódást.