Monológok dialógjaA könyvkiadás végtelenül késedelmes tempója egyidőben hozta világra két nagy halott naplóját. A Füst Milánét és a Károlyi Mihályét. Hol ezt, hol azt ütöm fel, hogy aztán egy napra, félnapra beléfeledkezzem. Kortársak voltak a szerzők, s néha, nagyritkán, ugyanarról írnak. Károlyi naplójának leglélekemelőbb oldala az, ahol leírja az ő forradalmának első reggelét. Hajnalban a főherceg – a király megbízásából – kinevezi őt miniszterelnöknek, s Károlyi gyalog jön le a Várból. „Lent a háztetők csillogó tengerében, Pest közepén ott láttam az én házamat is. Most is, akárcsak 1848-ban, a forradalom szíve lüktetett benne?” Ugyanaznap, valószínűleg ugyanakkor, kora reggel, Füst Milán (akit talán a forradalmat ígérő nap izgalma vitt ilyen frissen a Károlyi palotához) ezt látja: „Háborús, forradalmi kép. A nagy népvezér Károlyi gróf palotájának kiskapuja nyílik – s a szobalány csókok közt ereszti ki bakáját.”
Aki e két napló fogaskerekeit ugyanegy gépezetben egyszerre tudná járatni: Shakespeare lehetne. |