A Szentlélek visszaviszi az ajándékátHordom a mozaikszemeket egy színdarabhoz. A témája megvan, a jegyzetek szaporodnak hozzá, s egyszer csak – elalvás előtt, szinte villámfényben, világos lesz a koncepció. És szerencsésen nem is fogalmilag, hanem képszerűen. A kép, amely a ködösen alakuló drámakoncepciónak központi értelmet ad, olyan magától értetődő, logikus, hogy más nem is lehet. – Fel kéne jegyezned – súgja valami. – Ugyan! Hisz feledhetetlen. – És boldogan alszom el, mint aki kincset talált. Reggel arra riadok, hogy jaj, megvan-e. Nincs meg. És most már nem is lesz soha meg. – Jövel vissza Szentlélek! – esengek. Lehunyt szemmel, mozdulatlanul várom, hogy hátha csakugyan visszatér. Hogy bekopog az ablakon. – Itt a megoldás – mondja, szépen artikulálva, hogy a szájmozgásról leolvashassam az üvegen át. Hiába… |