Ecce Homo LudensNémeth László magas vérnyomása miatt szemfenékbevérzéstől tartván, sajkodi remetelakában leckéket vett világtalanságból. Bekötött szemmel megtanult főzni, mosogatni, takarítani, budira járni, s ami a legnehezebbnek látszott, de ment, mint a karikacsapás: írni is. Mióta olvastam erről Domokos Mátyásnál, a jelenet nem hagy nyugodnom. Látom az öreg (most magamkorabeli) Németh Lászlót, amint két kinyújtott kezének csápjaival tapogatózik a létben, önkéntesen magára rótt próba-vakságában. „Merre csörög a dió, Laci bácsi?” – szeretném kérdezni tőle. De nem szólhatok. Ő ugyanis nem látja, hogy én lesem. Azt hiszi, nem látják, pedig körülötte állunk. Egy voyeur utókor… Vénségében is gyermekarcán a fellelt játék nevetése, a mindhalálig magát is nevelő pedagógus szigora; s a két szeme világát kioltó Oedipus király felmérhetetlen tragikuma. Amit meglestem – mondhatnám – becketti volt. Szívtépő groteszk. Röstellem magam. Mert láttam őt… S mert látok. |