Két öreg hajóskapitány

 

Először a vers volt. A versben a költő ült Kháron ladikjában. Mint egyszerű utas. Mint majd egyszer mindenki. Évezredes a metafora, szívszorítóan személyes az élmény. A búcsú.

Az esszékötetben már ő – Illyés – viszi olvasóit hajókirándulásra az alvilági vizek felé. Ám becsukva a könyvet, egy fordulattal vissza is hozza őket.

Ezúttal hazajöhettünk.

Ellentétben a zord, szótalan Halál-révésszel, Illyés elszórakoztatja utasait ezen a „croisière”-en. Bölcs, mint az öregségről író Cicero volt, és derűs, mint Montaigne. Még adomázik is…

Jóízű nevetések hangzanak a hajóról.

Az irodalomtörténet feladata lesz, hogy a kortársak, a családtagok, s a fényképek tanúsága alapján megállapítsa, hogy oly emlékezetes fehér tengerészsapkáját mikortól viselte Illyés. Nem lepne meg, ha kiderülne, hogy épp a Kháron-korszakában tette fel először. A simléder alól cinkos szemvillanással rendszerint jelezte, hogy játék az a matrózsapka, és persze vallomás is, mint minden maskara. Felöltötte Kháron jelmezét és kifigurázta. Vagy ahogy mondani szokás: humanizálta az oly rettegett Időtlen Öreget.

Mert Kháron időtlen és halhatatlan.

A Sixtus-kápolnában a Vatikán minden teológusa félrenézett, amikor Michelangelo úgy festette meg a vén pogány hajóst, mint aki odatolja képét a keresztény hitvilágba is, mert ki tudja, nem lesz-e szüksége rá Jézus Krisztusnak is az Utolsó Ítéletnél…

Őrzöm Ferenczy Béni rajzát Adyról a halálos ágyon. „Milyen szép halott leszek…” Az.

Babits sötét szeme a párnák közül halhatatlan csillogással tekint a fényképezőgép lencséjébe. Illyésről is van egy fénykép – talán az utolsó, a kórházból – úgy ül (az ágyában?), mint aki már hajóra szállt, ama egykori versében emlegetett fekete gondolába…

Ezen a fényképen megint ő az utas. Indulásra vár. Leplezetlenül komor. Csak Kháron hiányzik még a fényképről. A „gondoliere”.

Amikor Kháron arca megjelent az ablakban, Illyés már szinte brancsbeli egyetértéssel üdvözölhette őt. Feltehetően franciául szólt hozzá. Baudelaire ily alkalomra írott páratlanul szép szavával: „O mon vieux capitaine, il est temps! levons l’ancre!”

Kháron, aki nem szokott ahhoz, hogy őt ily civilizáltan üdvözöljék, csikorogva elmosolyodott.

S a hétszer körbe kerülő Styx vizén a két tapasztalt hajós elegánsan ellavírozott.