Angyal repült át a szobán, kivégzőangyal

Este feljött egy kis csapat tanítvány, a hozzájuk tartozó lányokkal, felköszönteni.

Egy fickó, aki csak úgy melléjük csapódott, ahogy elhelyezkednek, s épp hogy a poharat emeljük, megkérdi: hány éves lett ma, professore?

– Hatvanhárom.

Hirtelen csend lett.

Mintha azt mondtam volna, hogy ma megállapították a rákot.

– Nem gondoljátok, hogy egy kissé tapintatlan ez a túl nagy csend? – kérdem.

Ezen aztán nevetnek, mint a tettenértek. A csendben be lehetett látni a hátsó gondolataikig.

„Nem tudjuk már magunkat megcsalni” – írta egy ilyen pillanatról Babits Mihály.