Álomszaltó

Ha odaírjuk, hogy álom, mindjárt rendben van, az olvasó megnyugszik.

Hát írjuk oda!

Mint ahogy Victor Hugo odaírta a legcsodásabb szürrealista képe elé, hogy Boáz álmodott – „et ce songe était tel”, – s utána következik a látomás a hasából égrenövő tölgyről, s ezen a muzsikáló királyról és a tetejében egy istenről, aki haldokol. (Mi ehhez képest az esernyő és a varrógép találkozása a boncasztalon?) Ezek az elemek egy bizonyos rendszerben már eleve összefüggtek, mármint a Bibliában.

És mégis: álom és Biblia csak a kicsinyhitűek megnyugtatására szolgál, a csodálatos kép autonóm költői invenció, egy olyan salto, amelyhez minden költőnek joga van, akár feszít ki hálót maga alá, akár nem.