A gyűlölet álruhái

„Meztelenül kívánlak, gyűlölet” – Mióta olvastam (úgy rémlik: megírásakor, azon frissiben), mióta tehát örökre belém vésődött Horváth Imrének ez a sora – jó ötven éve –, számtalanszor volt alkalmam babonásan elmondani ezt magamban. Mert nagyon sokszor találkoztam az erkölcsbíró tógájába öltözött gyűlölettel; a viszonzatlan szerelemből támadó gyűlölettel, mely József köpenyét bűnjelként lengeti; meg azzal az önemésztő gyűlölettel, amelyik egy jó gyónástól (akár Freud díványán) boldogan megkönnyebbedik, hogy tisztult lélekkel gyűlölhessen tovább, eszelősen, ártatlanul, fehérben…

És találkoztam már azzal a gyűlölettel is, amelyiknek sikerül magát gondoskodó szeretetnek kendőznie.

Das Lieben liebt und hasset – írta Grillparzer Napóleon-versében 1821-ben.

Meztelenül kívánlak, téged is, szeretet – ne kendőzd magad folyton gyűlöletnek!