Jelenések könyvei

Azok a múltból-ködből előtűnő vadállatok Adynál – („nekem pajtás úgyis mindegy, / farkas esz meg, ördög esz meg, / de megesznek bennünket”, meg a „nagymérgű medve”) – az első világháború környékén jelentek meg.

Pontosan 1914-ben nevezetes álmot lát Freud doktor egyik páciense Bécsben. A diófáról fehér farkasok nézik őt. Nem az az érdekes, hogy annyi badarság mellett, amit az emberek összeálmodnak, akadtak éhes fehér ordasok, hanem az, ahogy Freud (és követői) ezt az álmot „halhatatlanították”.

Ez az álom – hogy úgy mondjam – közérdeklődésnek örvend a szakkörökben, s ezeken túl is. Túl is van beszélve. A farkasálmot fejtegetve fedezi fel Freud, hogy ősi totemállatok látogatnak meg minket alvás közben.

Érdekes, hogy e „totemállatok” – az Adyéi, a Freudéi – a Monarchiában jelennek meg, s szinte egyidőben. Freud a családjában nemzedékről nemzedékre hagyományozott mese csapásán látja visszaosonni őket. (A szabóműhelybe betévedő öreg farkasnak a szabó ollójával lenyisszantja a farkát… stb.)

Ady költő, ő nem magyarázza, de világos, hogy az ő farkasai, ördögei és nagymérgű medvéi is egy elsüllyedt világból lopakodnak vissza megenni minket. Vagy már tele bendővel.