Sivár mélységeinkÓriási szenzációnak ígérkezett a feltáruló tudatalatti. Mindenki egy kincsesbánya-tulajdonosnak sejthette magát. Aztán lassacskán kiderült, hogy nincs egyformább, nincs monotonabb, uniformizáltabb, érdektelenebb a tudatalatti komplexusainknál. A tudatnak még csak-csak van valami eredetisége, saját fénye, személyes jellege. De a tudatalattiban a legváltozatosabb képek is csupán egy-két alapténynek az átlátszó szimbólumai. A babitsi „búvár én”-re látszik éles riposztnak a Kosztolányi-sor: „minden búvárnak oly nagy a képe”. E sor olvastán nemcsak a gömbfejű tengeri búvár „nagy képe” merül fel, hanem a lélekbúvár nagyképe is. És amit felhoz a mélyből: „szomorú sár.” Felesleges mondanom, hogy ha ez a vers csakugyan a pszichoanalízis bírálatát jelenti is (egyebek közt), ez még nem mond ellent annak, hogy Kosztolányi a föld legnagyobb fiaként tisztelte Freudot. |