A gondatlan atya

– Mit csinált maga Krisztus születése után 33-ban, a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni pénteken, kora délután?

– Nem tudom.

– Különben mindent tud, ugye?

– Mindent.

– Arra sem emlékszik, hogy valaki kiáltozott maga után? „Éli, éli!”

– Kiáltozott. A fiam volt.

– És erre miért nem mozdult?

– Ezt a teológusok már rég megmagyarázták. Ugyanis az eredeti bűn, amelyet az általam tiltott gyümölcs élvezésével az általam létrehozott első emberpár elkövetett…

– Ne beszéljen mellé! Azt szeretnénk tudni, hogy miért hagyta meghalni a fiát.

– Az emberiségen akartam segíteni.

– Tehát humanizmusból.

– Ez a helyes kifejezés.

Ehhez hasonló kihallgatási jegyzőkönyvet lehetne felvenni arról az esetről, amelyet Kosztolányi ír le novellájában.

Pótvizsgára készülő kisfiát ingerült apja úszni tanítja, bedobja a mély vízbe. A gyerek ott fullad.

– Mi köze ennek az emberiség megváltásához?

– Ez is délután három körül történt. A novellának a csattanója, hogy még három óra se volt.