Pastorale

Patrick arról mesél, milyen szívszorító hosszú út volt az, amelyet a parasztgazdával megtett, amikor az árvaházból elvitte őt a tanyájára. Talán egy másik kantonba is, hisz órákon át mentek. Egyre feljebb havas csúcsok tövében, ahol már csak alacsony fenyők lapulnak a réteken.

Új otthonában csupa óriásnő várta: a gazda felesége, anyósa, lányai. Micsoda combok, mellek. Kicsattanó arcok. Cuppanó csókokkal fogadták a mazna lelencet. És hizlalni kezdték őt is.

Először disznókat őrzött. (Emlékeztem még Prudhommeaux feledhetetlen bravúr-tökélyű átköltéseiben József Attila kiskanász-versére, így hát idéztem is neki: „Petit porcher sans se moucher baise en pleurant de peine, son porcelet ensorcelé, devenu porcelaine…” És elmondtam persze magyarul is, hogy hallja azt a lágy furulyafutamot, hogy i-a-ö-e-i-á: „a kis kanász sírva-öleli-át”…) De őrzött Patrick kecskét és birkát is, végül tehenet.

A teheneket nem kellett nagyon őrizni, mert mindegyiknek másként volt hangolva a kolompja, és a gazda meg az óriásnők, bárhol jártak is a hosszú völgyben, a szerte legelésző tehenek kolompszavából kihallották, hogy éppen merre járnak az övéik.

A félelmeiről is beszélt Patrick, hogy mindig menekülni akart, amikor eljött az elletések ideje. Attól rettegett, de nagyon, hogy mi lesz, ha félemberi-félállati kis szörnyek jönnek világra. A sok óriásnő egyszeriben rá fog jönni az ő titkára… A gazda meg agyonveri őt, s talán még a szégyentelen állatait is.

 

A kellem és kecs kétszeres, kecskét szeress! (V. B. rímeiből)

 

Ki tudja? Lehet, hogy a görög mitológia hasonló pásztorgyerek-félelmekből népesedett be kecskepatájú kis faunokkal, kentaurokkal, oroszlántestű asszonyokkal. Hiszen hallhattak elégszer Pasiphae bujálkodásáról a gyönyörű bikával, hogy ebből a szerelemből született a Minotaurus…

A búskomor Minotauruson meglátszik, hogy bűntudatban fogant. A Sfinxen is. Ezek emberevő szörnyek. A Disznófejű Nagyúr is az. (Vajon őt ki nemzette és ki foganta a kapitalizálódó Budapesten?)

De a faunok és a kentaurok olyan vidámak, mint az ősbűnt hírből sem ismerő állatok.

Otthon vannak ők a VI. Szimfónia Scherzo tételében, a paradicsomi promiszkuitásban.