ÖdipusziádákÖdipusz, amikor a keresztúton összeszólalkozott azzal az ismeretlennel, nem tudhatta, hogy apja az illető – sőt kizárt volt számára ez az esély, hiszen Korinthoszban élt egy derék ember, akit ő apjának hitt… Most hagyta ott. Ám fel kell tételeznünk, hogy zsigeri ellenszenvet érzett az útjába kerülő öregúr iránt, azt az ellenszenvet, amelyet feltehetően minden fiúgyerek érez az apja iránt, de amelynek tudatosulását – pláne kifejezését – általában megakadályozza a neveltetésünk, s többek között a Negyedik Parancsolat: „tiszteld atyádat és anyádat…”. Ha tudta volna az Ödipusz-fiú, hogy a keresztúton az az ismeretlen az apja, bizonyára nem ölte volna meg. Viszont, ha nem lett volna a vér szerinti apja, feltehetően nem ébredt volna a szívében akkora gyűlölet iránta, hogy megölje. Feltehetően hasonlítottak is egymáshoz. S nincs gyűlöletesebb, mint saját arcunk az öregség torzító tükrében.
Ugyanezzel a logikával lehet megmagyaráznunk a vérfertőzést is, anyjával. Ha tudta volna a korinthoszi kamasz, hogy Thébában az özvegy királyné tulajdon édesanyja, bizonyára nem igyekezett volna elcsábítani, akármilyen nagyra törő ambíciókkal volt is megáldva… Viszont ha nem súgta volna valami – mi? a vér szava? magzati emlék? –, hogy valahonnan ismerős e drága érett asszony testmelege, bizonyára nem akart volna az ágyba bújni melléje.
Az ember nemegyszer azért vesz feleségül egy asszonyt, mert hasonlít az anyjához. Elég sok példát láttam már erre. |