Amor Sanctus

Kétezer év óta mennyi imádság, biztatás, misztikus szöveg, prédikáció, gyóntatóatyai tanács, szentek életrajzából merített példa unszolja a hívő lelkeket, hogy szeressék az Istent, Jézust – az ő szent szívét – hogy „részegítsen vérének itala!”

És közben egyetlen szó sem volt arról, hogy ez az én határtalan szerelmem minek kell az Istennek?

Mire kell ez neki?

Jólesik? Nem tud betelni vele?

Élvezi?!

Miféle kielégíthetetlen, sóvár szeretet- (szerelem-) vágy lakozhat abban az istenszívben?

Nézzünk szembe a ténnyel, hogy Szent Ferenc vagy Szent Teréz eksztázisa eksztázisba hozza Jézust is. És ha így van: hál’ istennek, hogy így van. Rémes volna elképzelni, hogy egy frigid isten kérje tőlünk, hogy csókoljuk az ő véres szent szívét, vagy a lábfejét és a lábujjait – mint az arezzói Szent Ferenc templomának képén Szent Ferenc borítja csókkal egy óriási Jézus lábát.

Isten tele van szereleméhséggel. Kimondhatatlanul – vagy csak félig kimondva – kétezer év óta tanítja ezt az Egyház.

S mióta ezt tudom, hajlamosabb vagyok szeretni Istent.

Partner. Ő tudhatja csak igazán: mi a szerelem?

Az erotika bennem: az Ő sóvár lehelete.

Amikor ezt írtam, utána a Szépművészeti Múzeumba mentünk Vincent-nal. Itt láttam Jézust, mint vőlegényt, mint misztikus jegyest – esküvőjét üli Alexandriai Szent Katalinnal. Gyönyörű pár! Rómeó és Júlia állt ily szent elragadtatásban Lőrinc barát előtt. Itt egy idősebb asszony teszi egymásba a jegyesek kezét. Melyiknek anyja lehet?… Az olasz művészet háromszáz éven át tartó kivételes magasröptű szárnyalását – minden nap fölébe minden tegnapi ízlésnormának („lám, festészetben Cimabue tartott minden helyet és ma Giottót kiáltjuk” – írta már Dante) – annak is köszönheti, hogy a Szakrális és a Korporális szinte minden pillanatban egyszerre van jelen a képeken, a szobrokon.

Persze, ehhez az is kellett, hogy végig nyitva hagyták az ajtót – ha csak résnyire is – a görög művészet felé. Ezért guggolhat az Utolsó Ítéletnél gyönyörű meztelen Fia mellett Szűz Mária, pontosan úgy – persze ő is meztelenül (fátylat csak később festettek rá) – ahogy Michelangelo Firenzében látta a Medici Vénuszt.

 

A modern művészetben ezt a reneszánsz alkímiát a Ferenczy családban még ismerték és gyakorolták. Az Áhítat és a Humánum titokteli fúziója fellelhető Ferenczy Károly nem egy festményén; fellelhető Noémi kontemplációiban, ezeket aztán hosszú hónapok lankadatlan munkájával beleszőtte gobelinjeibe, a nagybányai hegyek pásztori életében ő fellelt valami soha el sem is veszített Édent. S ott van ez az Áhítat és ez a Harmónia Béni sugárzó aktjaiban, Géniuszában és Petőfijében, aki nyitott gallérral, honvédőrnagyi egyenruhában csörtet vértanúsága színhelyére…