„Az ember szent”Az ifjú Kosztolányi jelentette ki ezt. S életreszóló hitvallás lett belőle. A férfi-költő is folyton hirdeti. Halálos betegen is ezt hajtogatja, egyre nagyobb versekben. A fiatalkori intonálásban a teljes sor így hangzott: „az ember szent. És mi marad belőle?” Erre rímelt a szakasz utolsó sora, a szinte sziszifuszian kínteli kiáltás:
Ugyanezt a kérdést – persze nem részvéttel, hanem gúnyosan – vágja oda Lucifer Ádámnak, amikor ez az elmúlás szelétől megcsapva, nem érti, hogy a világ hogyan maradhat változatlan épen egy ember halála után.
Máté evangéliumából úgy tudjuk, hogy Jézus halálakor megrendült a Világegyetem – „a kősziklák megrepedezének”. Reviczky verse szerint ilyesmi történt az antik isten, a nagy Pán halálakor is. Úgy látszik, csak istenhalálnak lehet kozmikus kihatása… Biztos kézzel tapogatott ebbe az irányba az ifjú Kosztolányi, amikor erre az oly természetes igényünkre – hogy minden egyes ember halála kérdésessé kell hogy tegye az egész Teremtésnek a létjogát – ő feltételként az ember szakrális mivoltát jelölte meg: AZ EMBER SZENT. |