CsonkatornyokHa Kötegyánnál lépjük át a határt, Szalonfához közeledvén egyszerre csak feltűnik a Csonkatorony. Gyerekkoromban nem győztem kérdezgetni: miért csonka az a torony? Első pillantásra messziről, a vonatablakból, szinte csalódást okozott, mert csakugyan csonka volt, kiáltóan csonka, szomorúan alacsony. Sisakja sincs. És talán nincs teteje sem. Pedig az a tagbaszakadt alapozás micsoda égig érő épületet ígért. Leégett? Háború vitte el a felső részt? Vagy talán fel se építették? Ami hiányzott belőle, kérdő- és felkiáltójellé lett, de ez már csakugyan az égbe bökött. A torony nemcsak kő volt, tégla, malter, hanem Arany János is. Anyám súgta: ez az ő tornya. Már ismertem a Toldit meg a Családi kört. És az a bagolyrikoltozás, amit álmomban is hallok, már tudtam, erről a toronyról jön… Így lett ez a nagyszalontai torony az én mitikus Bábeltornyom, amely egy elmulasztott nagy műre emlékeztet.
A, Á, B, C, CS, D, DZ, DZS, E, É, F. Eddig tart a lexikon. Ezek a betűk fényeskednek a borítólapon. A legszebb alapozású művek egyikét tartom kezemben mindabból, ami csak megjelent magyar nyelven az elmúlt fél évszázadban, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon első kötetét. Hat esztendeje adta ki Bukarestben a Kriterion Könyvkiadó. Úgy emlékszem, méltatták nálunk is illően, de most, hogy azóta nem sorjáznak nyomában a többi kötetek, más fényt kap ez a polcon árválkodó könyvem, amely mellett helyet hagytam még háromnak. S ebben a fényben egyre ragyogóbbak lesznek rendkívüli értékei. Kezdjem a legszubjektívabbnál? Napok óta egyfolytában olvasom, mint régen, Benedek Marcell Irodalmi Lexikonát, vagy mint egy történelmi regényt: ennyire olvasmányos. Ábécésorrendben, emberi mivoltában vonul fel a romániai magyar íróság. Bitay Árpádról megtudom azt is, hogy 16 élő és holt nyelven beszélt. És hogy Nicolae Iorgának nemcsak a drámáit fordította magyarra, hanem a román történettudós Valenii de Muntében szervezett nyári szabadegyetemének állandó előadója volt. Bíró Józsefről, hogy amikor Váradon a premontrei gimnázium becsukott, apja, Bíró Márk, magyar nyelvű zsidó gimnáziumot alapított, és kisfia ott folytathatta tanulmányait – s milyen gazdag az erdélyi építőművészetről írt Bíró József-könyvek sora! A disszertációjától kezdve minden évre esik egy-két kötet. Mintha sejtette volna, hogy csak pár éve van 44-ig. De minden íróéletrajzból, a nagyon pontos (még folyóiratcikkeket, kéziratban szunnyadó műveket, rádió-előadásokat is számba vevő) bibliográfiák mellett kiolvashatom, hogy mi az illető író szívügye, mi az, ami életének értelmét adja. Balogh Edgár írja lapidáris (azaz: márványtáblára kívánkozó) előszavában, hogy „Bod Péter 1766-os évszámmal megjelent, valójában azonban csak 1767-ben Nagyszebenben nyomott Magyar Athenas című munkájának kétszázadik évfordulója adta meg a közvetlen indítékot. Lélekemelő. De az is, hogy mi mindenre gondolt a Lexikon munkálatait elkezdő bizottság: „Külön gondot fordítottunk az egyetemes magyar irodalom klasszikusainak a romániai magyar szellemiségre gyakorolt hatására és arra az emlékezetre, mellyel őket közéletünk megtiszteli… külön gondot fordítottunk a nemzetiségi irodalom sajátos szerepkörébe tartozó műfordítás-irodalom románból merített anyagának bemutatására… előtérbe került ama humán tudományok fogalmi, személyi, intézményi és gyűjtő címszavainak elkészítése, amelyek többé-kevésbé közvetlenül kapcsolódnak a nemzetiségi közélet sajátosságaihoz. Így szerepelnek lexikonunkban a filozófia, irodalomtudomány, folklór és néprajz, nyelvtudomány és stilisztika, lélektan, esztétika és művészettörténet, zenetudomány, társadalomrajz (szociográfia) és társadalomtudomány, nemkülönben a történelemtudomány és honismeret címszavai… korszerű irodalmi lexikon nem képezhető ki a biológiai, fizikai, földtan-földrajzi, kémiai és matematikai tudományosság és alkalmazásai, a mezőgazdasági, ipari, egészségügyi-orvostudományi és jogi-közgazdasági diszciplínák hazai magyar képviselőinek és írásbeli eredményeinek a tárgyalása nélkül… Figyelembe kellett vennünk a tárgyköröket egybefűző határtudományokat is… Külön gonddal foglalkoztunk mind a szépirodalom, a művészetek és a humán tudományok, mind a reáltudományok népszolgálatával, a tankönyvirodalommal, népműveléssel és az ismeretterjesztő (tudománynépszerűsítő) irodalommal; ezért foglalkozunk oly bőven a széles hatékonyságú sajtóval és könyvkiadással.” Nem ígéretek ezek. Nem is egy felvilágosodáskori enciklopédista elme utópiája. Ezt a mindenre kiterjedő gondot pontról pontra igazolja a megjelent első kötet. Lebilincselő olvasmány. A Romániában használt magyar Ábécés könyvek alapos ismertetéséről a kötet végi Független Újság életrajzáig (szabadelvű politikai, társadalmi, gazdasági és kritikai hetilap Kolozsvárt, 1934. dec. 31-től 1940. aug. 30-ig). Ámde hiába szeretnék többet megtudni a Független Újságot szerkesztő Ligeti Ernőről, meg az első szám programadó cikkét író Krenner Miklósról, meg a „hídverés” cikksorozatot kezdő Hegedűs Nándorról, Kacsó Sándorról, Tabéry Gézáról, Tavaszy Sándorról; vagy a demokratikus szellemi arcvonal megteremtését célzó másik vita résztvevőiről… Őérettük a következő köteteket kéne föllapozni. Az első kötet borítóján sötéttel nyomva ott áll az ábécé folytatása. Ami még hátravan. Impozáns mű ígérete: G, GY, H, I, Í, J, K, L, LY, M, N, NY, O, Ó, Ö, Ő, P, Q, R, S, SZ, T, TY, U, Ú, Ü, Ű, V, W, Z, ZS. Bár odatehetném még a polcra a hiányzó három kötetet! Nehogy halálom után úgy tekintsenek utódaim könyveim közt erre az árva kötetre, mint a nagyszalontai gyerekek a Csonkatoronyra:
1986 |