Törékeny népek közt

Megszoktuk az afféle dicsekvést, hogy lélekszámához viszonyítva milyen sok nagy szellemet adott a magyarság.

Lélekszámához viszonyítva minden nép messze minden elváráson túl produkált. Mert a lélekszám (ami statisztika) nem meghatározója az alkotó szellemnek, és e kettő nincs mennyiségi összefüggésben egymással. Még ha egyetlen egy alkotó egyéniséget sem tudna fölmutatni egy nép, akkor is bámulatra méltó szellemi teljesítmény, hogy létrehozta önmagát, tehát életmódját, vallásos hiedelmeit, erkölcsét, pedagógiáját, meséit, dalait, a füvei gyógyhatásának javasasszonyok hosszú generációin át továbbadott tapasztalatát, és hogy vannak ünnepei és rítusai, táncai és, hogy tudja, mint segítse az újszülöttet világra, és hogy s mint lehet megadni szépen a módját a fiatalok egybekelésének és hogy van szava, amit a halott égetése vagy eltemetése pillanatában ki tud mondani, és hogy ismeri a vadállatok s pláne a már általa megszelídített állatok természetét, hogy nem hiába reméli, hogy az elvetett mag kikel, mert a tavasz tizenkét holdváltozás után visszatér, és hogy sikerült a fülledt promiszkuitásban leledző testvéreket, felmenőket, lemenőket, vérrokonokat rákapatni arra, hogy egymással lehetőleg ne közösüljenek… Minden nép, törzs, horda az alkotó szellem teljesítményeinek bámulatra méltó csodáival szolgál.

És még nem is említettem a nyelvet, e külön is legtalányosabb csodát, ezt a megannyi sikeres megduplázási kísérletét a látott, sejtett, álmodott világnak, s a minden egyes nyelv rendszerében – a látszólag legkezdetlegesebben is – benne rejlő sajátos elvű világszemléletet, filozófiát…

S a szellemnek mindazt a receptív, fürkésző, leltározó, megőrző, intuitív alkalmazkodókészségét sem említettem, amely minden egyes nyelvnek beláthatatlan perspektívát biztosít a pontos kifejezés és az ennél még ezerszerte pontosabb költői fantázia szolgálatára.