Egy vers – egy emlék

A Kortársban Illyés verse: Koszorú.

A nemzetelnémítás képei közt az egyik: szíjra fűzött gyerekek közt, amidőn csak néma ajakmozgás mímelte a szót, mert hangot se tűr a török, mert arcba csap ostor…

Az élményt, amelyet e törökkori emlék színeibe öltöztet itt Illyés, a személyes élményét – azt hiszem – ismerem. Még a negyvenes években mondta el, hogy ment Budán hazafelé a kislányával, aki valamit mesélt neki. Egyszer csak a kislánya hangja elhalkul, beszél tovább, de suttogva. A kislánya már előbb észrevette: orosz katonák álltak az úton…

Jung az elnémulásban idegen uniformis láttán az atavisztikus kollektív emlék bizonyítékát látná.