Rab oroszlán

Pesti regény. A két háború közti Pest úgy van benne, mint az Édes Annában a budai negyedek. Mind a két regényben a vidékről idekerülő sorsok robbannak, vagy akarnának robbanni. Mert Vágrándy tanácsos úr, a „rab oroszlán” csak hajtogatja az első fejezetben, hogy „én egy vidéki vadállat vagyok” – a végén beleszokik Pestbe, nem tép szét senkit. Pedig, mint vidéki vadállat, hirdeti is a párbaj-kódex morálját, tehát onthatna vért is, mindenesetre kevesebb büntetőjogi felelősséggel, mint szegény Édes Anna.

Különben is, ki dönti el, hogy ki az igazi agresszív: az oroszlán-e vagy az állatkereskedő, aki az oroszlánt ketrecbe dugja és eladja? A regény címe már arra az erőszaktételre utal, amelyet a civilizáció követ el az állatok királyán.

Bámulom Móriczot ennek a regényének az első oldalaiért. A rabságba ejtett természeti erők példáját mondja el itt is, de nem jelképes oroszlánokkal, hanem valóságos fákkal. A vegetáció csendes elvegetálását…

Tárgyszerű puritánságában Móricz itt szinte verespéteri, nagylajosi.

Így kezdi a regényét:

„A fák tövén, az aszfaltban félméteres sugarú vasrácsok. Sűrű rács, nyolc karika, át meg átbordázva. Alatta kemény a föld, száraz, soha egy csöpp nedvességet nem kap, csak az esőben, mint a falusi parasztfák. Csodálatos, hogy mégis élnek. Vágrándy tanácsos úr felnézett a fa sűrű repedésekkel szőtt háncsán túl, fel a lombkoronába. Egész szépen kilevelezett. Újra lepillantott a vasrácsra, alatta tele van papírral, szivarvéggel, gyufaskatulyával és más szeméttel a szürke, száraz földkarika. Ebből él? Az ember nem érti. Még ha eső jön is, csak ez a méteres kör van szabadon, hát honnan vesz táplálékot a fa szétágazó gyökérzete, hiszen kővel van borítva az egész környék, s az eső fölöslege nem szivároghat le a talajba, hanem elfut s a csatornanyílásokon menekül ki a városból…”

Az ökológia magyar történetében számon tarthatjuk ezt a lapot.

Ja igen, még azt is írja Móricz, a pesti fák szívósságán és reménytelenségén tovább meditálva:

„Itt autók teremnek, nem gyerekek.”

Mikor írta ezt?

Copyright 1936 by Athenaeum.