Nagy-Németország küszöbén

E pillanatban még Kelet-Berlin.

Feleslegesen elnyúló vitám az asztalnál H.-val. Az antifasiszta ellenállásnak volt hőse – ezt többször említi is, bár tudhatná, hogy tudom. Dicséri a privatizálást (megveheti villáját tizedárán annak, amennyit holnap érni fog), csak a rendeletek rendetlenségén háborog. Aztán Wolffról beszélgetünk, Kelet-Németország legendás kémfőnökéről. H. ünnepli, rajong érte.

Engem Wolffnak a nyugati újságokban kiteregetett médiaimázsa bosszant.

– Egy új Skorzeny – mondom –, de Hitler bukása után Skorzeny mégse adhatott a világlapoknak interjúkat bravúros ügyleteiről, hogy hogy ragadta el a Gran Sassóról Mussolinit, hogy hogy csomagoltatta szőnyegbe a kis-Horthyt…

Erre aztán megkapom a magamét. 1. Hogyan helyezhetek közös nevezőre egy fasisztát egy antifasisztával? 2. Wolff a Vörös Hadsereg tagja volt, talán nekem már ez se tetszik? 3. Tudom-e, hogy Nyugat-Németországban viszont nyugdíjat élveznek azok a náci bírák, akiknek vér tapad a kezükhöz? 4. És azt tudom-e, hogy Wolff fivére nagyszerű filmrendező, aki most épp e kémfőnök öcsről forgat filmet? 5. Tisztában vagyok-e azzal, hogy Wolff nem kém volt, hanem kémelhárító, tehát épp az imperialista kémek megsemmisítése volt a feladata? 6. Értesültem-e róla, hogy az új, demokratikus kormány belügyminisztere, holott eléggé jobboldali, felkérte Wolffot munkatársának?

Alig győzök retirálni.

Minden esélyem megvan, hogy Wolff e beszélgetésről hivatalból értesüljön és intézkedjék.