Előembriók, alemberek

Egyre többször vélem észrevenni a mélyreható határvonalat Észak és Dél között, az angolszász és a mediterrán mentalitás között. Most is. Olaszországban jár az angol „Embrió Törvény” anyja, nagyanyja: Mary Warnock. Ünneplő cikkek.

– Bekerülhet-e a Lordok Házába az az arisztokrata, akit lombikban állított elő a történelmi család?

– Be. A törvény figyelme erre is kiterjed.

Még szerencse.

A törvény lényege az, hogy különbséget tesz az embrió és az előembrió között. Az embrió szent, vonatkoznak rá az emberi jogok, az előembrióval viszont szabad kísérletezni és (nem üzletszerűleg) kereskedni is.

Az ősz ladyt menthetetlenül valami mitikus ősanyának látom, aki potrohában hordja az emberiség génbankját. Büszkén rámutat a Törvény emberi karakterére:

– Kísérletezni szabad az előembrióval, de emberi sejtet elegyíteni a csimpánzéval tilos. – (Miért? Az már nem tudomány?)

Közben megrendül a hitem az „érték”-ben. Az öreg hölgy folyton az „érték”-re hivatkozik. Az embrió értékesebb az előembriónál. (Miért? Kinek?) Egy egészséges fiatalember viszont értékesebb az embriónál is és az elfekvő betegnél is. (Ha van Isten, nem hinném, hogy ő így értékelne.)

A diadalmas satrafa szemében két főellenség van: a pápa, mert nem hajlandó azt mondani az előembrióra, hogy még nincs lelke, és a németek, mert úgy megégették magukat Mengele kísérleteivel, hogy most nem mernek belemenni a pragmatikus génmanipulációkba sem.

Az Észak és Dél közötti határ nem az én káprázatom. A La Repubblica kolumnája így fejeződik be: „Anglia e tudós hölgy érdeméből utat mutat egész Európának és kiváltképp a földközi-tengeri népeknek.”