Eutanázia egynéhány hadseregnek

„Az egész irodalom pacifista volt” – írja Babits az 1914–18-as háború idejéről.

Ez vigasztaló is és nevetséges is.

Vigasztaló, mert a szellem meg nem alkuvásáról tanúskodik, és nevetséges, mert a szellem tehetetlenségéről árulkodik.

A pacifista irodalmat csak a háborúcsináló politikusok és a legfőbb hadvezetés katonái szokták komolyan venni, amikor cenzúrával irtják és üldözik. Ez is csak bornírtságukra vall.

Babits gyönyörű pacifista versét a kedvese kisujjáról, akármelyik huszárönkéntes dudorászhatta magában, miközben halált megvetőleg rohamra indult. A másik szívszorítóan szép pacifista verse, a Fiatal katona úgy szól, mint valami bús trombitaszó (igen, az a Csokonai óta oly feledhetetlen zokogó bús trombitaszó), amely a halálbamenőket kíséri. De vissza nem tartott egyet se közülük.

Sőt: a dalok szépsége meg is édesíthette a halálukat.