Csonka Monarchia

Élvezetes, érzékeny, majdhogynem nosztalgiát ébresztő tanulmányt olvasok Hermann Istvántól a Valóságban: A misztikus és a mitikus címmel. Az osztrák nagykövetségen tartott előadásának a szövege ez. Párhuzamos portrét rajzol Rudolf Kassnerről és a fiatal Lukács Györgyről, a Monarchia két fővárosának két egyívású filozófusáról.

 

Ír arról a csodaszerű jelenségről, hogy a ferencjózsefi „fejlődésképtelen államszervezetben” micsoda lendületet vett a modern szellem fejlődése. „Így ez a Monarchia – írja – nem csupán a slampossággal enyhített abszolutizmus világa, hanem minden szempontból az avantgardizmus világa is.” Herman-nak teljesen igaza van, különösen azért is, mert az avantgardizmust a legtágabb értelemben használja, amelybe Rilke, Kafka, sőt Hofmannsthal is belefér. Amint kitetszik az idézet folytatásából, ahol számba veszi a csúcsokat: „S ennek következtében nemcsak a prágai költői kör alakult itt ki, Werfellel, Rilkével, Max Broddal és Kafkával, hanem a bécsi mozgalom is, Hofmannsthallal és Richard Beer-Hoffman-nal, a zenei fejlődés Schönberggel és Webernnel, a pszichoanalízis Freuddal és Ferenczivel, ennek a speciális irányzatai Stekellel és Adlerrel, s emellett egy mitológia nélküli miszticizmus, melynek reprezentánsai Rudolf Kassner és Lukács György voltak.”

Folytonos frusztrációktól begyógyulni nem tudó hazafiúi érzékenységem erre felszisszen. Lyukas a panoráma. Ha ott emelkedik a Monarchia szellemi díszeként a prágai költői kör, miért nincs ott Pestről a Nyugat? Van-e a ferencjózsefi slampos abszolutizmusnak és a Tiszák feudalizmusának szuverénebb és egyértelműbb tagadása Ady költészeténél? És Schönberg és Webern mellett hogyhogy nem tűnik fel a Monarchia zeneéletének horizontján Bartók?

Hiszen még csak azt se mondhatjuk, hogy a magyarokat nem akarta számba venni Hermann, csak a német nyelvűeket. Számba veszi Ferenczi Sándort és Lukács Györgyöt. Mondjam úgy: azokat, akiknek imponáló életművén legkevésbé ütnek át a hazai autochton színek?

 

Az igazságnak tartozom vele: tanulmánya végén Hermann mégis megemlíti Ady nevét, mint azét, aki először pendítve meg a forradalom motívumát hatott Lukácsra…

Van egy régi vicc: Moszkvában pályázatot hirdetnek Puskin-szoborra. A nyertes terv az lesz, amelyen Lenin ül és Puskint olvas.

Valahogy így van módja itt Adynak is meghalhatatlanulnia.

Nekem ott hiányzik Ady és a többi magyar géniusz neve, ahol Hermann az összképet adja. Lukács misztikájánál számomra jóval eredetibb tűzoszlopként hat abban a korban a Füst Miláné és különösen a Csontváryé. (Nem beszélve a Balázs Béláéról, akinek a misztériumdráma és az ezt megtámogató esztétizálás akkoriban legeltökéltebb kifejezési formája volt, s mint testi-lelki jó barát ő aztán csakugyan hatott is Lukácsnak „neo-szentferenci” eksztázisára.)

Ily széles áttekintést adó kultúrfilozófiai tanulmányban, mint amilyen a Hermanné, elkelne az ő nevük megemlítése is.

A Monarchia szétesett. Az a „slampos”. Viszont a másik Monarchiának, annak a virtuális Monarchiának a kultúrájában teremtő erővel működött. A magyar is a magyar szellem legfényesebb másfél évtizede akkorra esett.