Egy fénykép és egy másik

Szovjet főhivatal tárgyalóterme, minimum miniszterhelyettesi szint. Tizenhárom kifejezéstelen fej egy hosszú tárgyalóasztal körül. A legtöbb úgy fordult, hogy ne maradjon ki a képből. (Lehet, hogy a televízió is jelen volt?)

Megannyi zárkózott, gyanakvó arc, bankettezésben meg üdülői koszton rárakódott vastag hús-maszkokkal. Az egyiknek csak hátulról látszik dagadt kopasz feje – a jelek szerint ez a legokosabb köztük. Ő nem kompromittálja az arcát: Amerikában tojásfejként tisztelnék. Egy nő is látszik hátulról. Nekikönyököl az asztalnak. A miniszterasszonyok körében egykor nálunk is oly kedvelt puritán hajkoronát hordja. Közös fodrász.

Mind a tizenhárman sötét ruhát viselnek. A férfiak nyakkendőt is. Bajuszt vagy szakállt senki.

Mind ülnek. Élemedettek.

Egyetlen ember áll.

Ez a többinél jóval fiatalabbnak látszik, bár e pillanatban már negyven éves. Szinte hihetetlen. (Született 1932. április 3-án, a fénykép 1972-ben készült.) Konya bajusz, homlokába hulló sötét haj, kiugró pofacsontok, kissé mandulavágású szemek.

Akár magyar is lehetne. Nem az. Anyai ágon orosz, apain dagesztáni.

Vádlott? Vagy csak elfelejtették székkel megkínálni? Világos nadrágot visel és világos, vastag pulóvert. Nincs nyakkendője. (Vajon nem sértő ez ebben a társaságban?) A kopasznak látszik felelni. Arcára van írva, hogy rettenetesen igaza van.

Megnyugtatólag válaszol a kopasznak, azzal a szelídséggel, amit csak az engedhet meg magának, akinek az igazsága világos, mint a nap.

A kopasznak, hogy mi van az arcára írva, nem látjuk. Annál inkább látjuk azt, aki épp szemben ül az álló férfival. Úgy ül, mint egy bírósági elnök. Ellenségesen figyeli a vádlottat. Húsos keze az asztalon. Ezzel bizonyára lehet gerinccsigolyát is roppantani.

A fénykép felirata: A GOSZKINO CENZÚRABIZOTTSÁGA ELŐTT ÁLL ANDREJ TARKOVSZKIJ

 

Egy másik fénykép.

Az előzővel egy lapon.

Nyolc évvel később.

Kertben, padon ül Tarkovszkij. Nem öregedett semmit. A földet nézi. Kisfia ül mellette, 6-7 éves lehet, apja vállára hajtja a fejét.

Felénk néz, kihívóan, büszkén: ő az én apám.

Tarkovszkij másik oldalán egy nagy kutya. Az is hozzá dugja a fejét. Az is a földet nézi, mint a gazdája.

Végtelen szomorúság árad erről a fényképről.

Felirat: MOSZKVÁBÓL VALÓ ELUTAZÁSA NAPJÁN.

(Tarkovszkij életrajzából tudjuk, hogy csak már amikor hat év múlva Stockholmban megállapítják róla, hogy tüdőrákja van, fogják kiengedni utána ezt a kisfiút, aki akkor már tizenhat éves lesz. Már kész nagyfiú.)