Fűzlombok alatt, állóvíz-parton

Őze Lajos beszél melengetett tervéről, élete-értelme szerepéről: III. Richárdról. Magyarázza, hogy mennyire rosszul olvasták el eddig a rendezők, sötét tónusú atmoszférában exponálva a nagy monológjával bemutatkozó, hibás testű és talán lelkileg is hibbant királyt. „Micsoda tévedés! Shakespeare a tragédiát operett-hangulatban indítja! Lantzene, szerelmeskedés, tánc mindenütt. S mindezt még felülüti Richárd pokoli-cinikus dévajsága, hisz világos a szövegből: merő mulatságból határozza el, hogy gazemberré lesz.”

Lebűvölten hallgattuk Őze meggyőző Shakespeare-szövegmagyarázatát. A meggyőzéshez persze hozzájárul az is, hogy nemcsak filológia ez, hanem már abból a leendő nagy előadásból vázlatos futó vonalakkal jelzett bemutató; legalábbis: sejtető…

– De hisz ezt a III. Richárdot látta már Petőfi, mert ő is így látta – mondom.

Itthon megkeresem – hogyan is írt róla? S elbámulok Petőfi prózájának Illyés-Gyula-iasan szellemes modernségén.

„Richárd… fölteszi magában, hogy gazember lesz, s ezt oly hidegvérrel, amilyennel más a kabátját ölti föl vagy veti le. Célja az uralkodás, s ő nem tekinti az utat hozzá, csak a célt; ehhez oly vidáman, oly jókedvvel megy, mintha illatos virágokon járna, nem pedig áldozatainak holttestein. Minden összehúzott szemöldöknél, minden szikrázó szemnél, minden fogcsikorgatásnál borzasztóbb e jókedv, a vidámság, a humor…” S itt válik a drámabírálat egy Petőfi-vers végére is odaillő költői képpé, a tengert nem látott Petőfi egyik thalasszikus látomásává. Továbbra is III. Richárdról szólván, írja: „a tenger mosolya ez, mely halkan ringatózva játszik a napsugarakkal, míg rajta összetört hajók romjai tévedeznek”.

Igen, igen, Őze is pontosan ezzel az amnéziás selyma „tengermosollyal” idézte az ő Richárdját ott Gyulán, a Körös-csatorna partján, sárgás víznek állása inkább mint folyása mellett, mely mintha annyi szép lelkes terveink között eme Őze-féle nagy Shakespeare-interpretációnak a soha meg nem valósultát is eleve jelképezte volna…