Micsoda agónia!
Latinovitsról szóló verseket hallgatva az emlékünnepen
Költők siratják most azt, aki a költők megszólaltatója volt. Szavuk sokszor már az égre kiált. Mint egykor
Ábel vére.
A halál torkában élt, jóval a halála előtt is, mert mindig kihívóan és veszélyesen élt, és most meg sehogy
se bírja lenyelni őt a halál. Öt éve már, hogy se ki, se be. Torkán akadt ő a halálnak. A halál torkából mondja tovább
a magáét.
Az agóniájának így hát nem volt kezdete, és nincs is vége. Tart.
Görögül az agónia nem jelentett egyebet, csak azt, hogy „küzdelem”. Mindegy volt nekik, hogy élet-küzdelem-e vagy halál-küzdelem.
Nekünk is mindegy.