Egy élet a halál küszöbénIrke telefonálta, hogy meghalt Gáli Jóska. A szomszédunkban volt a feleségének kiállítása, a Dorottya utcában, ott lett rosszul, vagy ott is halt meg. Nem értettem jól a sebtében (interurbán vonalzavarok közt) elmondott hirtelen halált. Mintha arra lett volna teremtve Gáli Jóska, hogy a halál küszöbén ücsörögjön, fél lábát lógatva a túlvilágra. (S úgy is mosolygott mindig, mint aki tudja, hogy közöttünk is csak fél lábbal van, kegyelemből, kivételező kedvességből. Hiszen körülötte mindenki folyton meghalt. Az egész családja is, egyszerre…) A gyulavári tüdőszanatórium főorvosának a kisfiát csak azért nem vitték el 44-ben elégetni, mert egy ápolónő bedugta a szennyesládába a csendőrök elől. 57 nyarán pedig a déli egy órakor kihirdetett halálos ítélet másnap hajnali végrehajtásától ezúttal egy okos szívű törvényszéki orvos mentette meg, aki azt mondta, hogy neki nem elég hivatalos munkaidejének maradék két órája, délután háromig, hogy megállapítsa, alkalmas-e felakasztásra ez a szívbeteg fiú… Másnap reggelre pedig már kosárszám gyűltek a pesti postán a világ minden részéből kegyelmet kérő táviratok. A siralomházban adták össze menyasszonyával, akit a női börtönből hoztak át az esküvőre. Ettől kezdve néha meg-megállt a szíve. De azért mindig visszajött a klinikai halálból. Talán most is felüti majd a koporsófedelet, mint egykor a kukáét, és kidugja kopasz-szakállas fejét, mindig a könnyekig csupa-hála, mindig bocsánatkérő mosolyával: – Kedves nővér, elmentek már? |