„Európai virradat”

A legszebb könyvek egyike, amit magyarul nem magyar témáról írtak. Hogyan született meg a XVIII. századi zenében – és persze nemcsak a zenében – Vivalditól Mozartig az emberiségnek egy új anyanyelve. „A részletekből egész válik – írja a könyv. – Velencéből, Milánóból, Nápolyból, Párizsból és Bécsből: Európa, az egyéniségekből lángelme, a nemzetekből emberiség.”

A könyvet, melynek minden sorát mintha egy himnusz-költő írta volna – hódolva ennek a „mondén” Európának, az alkotó géniusznak (ahogy Kosztolányi hódolt földig hajolva és dalolva az azúrnak és az Úrnak, szintén egy hajnali látomás káprázatában) –, Kunmadarason kezdte írni Szabolcsi Bence 1944-ben. S ajánlja könyvét Komor András és Frankl János „vértanúbarátaim” emlékének.

Micsoda gyászban íródott ez az igézetes könyv, melynek visszatérő témája a klasszikus egyensúly, a megejtően édes dallamosság… De vajon lehet-e épp ezekről hitelesen írni kevésbé szívtépő feszültségek és megalázások közt, kevésbé lesújtó gyászban?

Ez itt a kérdés.

 

Igen, mint amikor Kosztolányi felnézett az üres és elhagyott Logodi utca egyik házából és megleste ott fönn a hajnali derűs égen a csillagok hazakocsikázását „fényes körútjain a végtelennek” – ilyen messziről bámuljuk mi is – honnan? Kunmadarasról? – a csodát, az Európai Virradatot.

 

„De a velencei és olasz szabadság mögött végeredményben a tengerek szabadsága áll…”

Ezt is Szabolcsi Bence írja az Európai virradatban.