Invokáció egy Nizsinszkij-drámához

1934. március 24-én jegyzi Lengyel Menyhért a naplójába: „Nizsinszki-darabra megbízás. Bensőmben azt mondom: ez majdnem lehetetlen vállalkozás, nem dramatikus, s kedélytelen egy élő őszült főszereplővel, s azzal a Romolával mint hősnővel, aki néha eljön hozzánk teára. De mint vezércikket, mindenről lehet filmet és darabot is írni, s mivel abszurd, talán ezért lehetséges.”

1988. március, ezt jegyezhetem föl én is: Scrivo quia absurdum.

Egy üres útikoffert teletömtem már a lebénított „primo-ballerino” drámájával. Túl sok a jegyzet. Nizsinszkij svájci Naplójának minden sora drámai formáért kiált. S lám, felesége féltő-rosszalló tekintetét érezvén hátában, a Naplóját mániásan körmölő Nizsinszkij is ugyanúgy biztatja magát munkára, mint Lengyel Menyhért – ha abszurd, akkor lehetséges. „A feleségem, ha visszavonul, sír tovább, de én nem ijedek meg. Szeretem őt, de akkor sem hagyom abba az írást, mert ez nekem nagyon fontos. A feleségem attól retteg, hogy megbocsáthatatlan dolgokat találok leírni. Én csak nevetek a könnyein, mert tudom, hogy mit érnek. Meg kéne őt simogatnom, hogy megnyugodjék, de nem hagyom abba az írást. Most, hogy írok, leskelődik, hogy lássa, mit írok. Megmondom neki, hogy ha tudni akarja mit írok, meg kéne tanulnia oroszul. Csakhogy én igazából nem szeretném, ha megtanulna oroszul, mert nem óhajtom, hogy tudja, mit írok. Nem akarom, hogy valaki olvassa előbb, mint mindenki. Hamarosan ki fogom adni a naplóimat. A feleségem sír, mert attól fél, hogy az írást soha nem fogom abbahagyni. Én csak akkor fogom abbahagyni az írást, ha az Isten is úgy akarja…” stb.

Egy oldallal később.

„Nem bízhatom a feleségemben, mert érzem, hogy szeretné megkaparintani ezt a naplót, hogy odaadja az orvosoknak tanulmányozásra. Megmondom neki, hogy senkinek sincs joga hozzányúlni ezekhez a füzetekhez. Nem akarom, hogy az emberek kezébe kerüljenek. Eldugdosom őket. Én ezt, amit most írok, magamon fogom viselni.”

Az olasz szöveg – az Adelphi-kiadást olvasom – olyasmit szuggerál, hogy a testén rejti el naplói kéziratát, ruhái alatt. Ez az értelmezés nagy jelenetet ígér. Mint egy múmiáról tekerhetik le a végén róla élete igazságát, az ő Evangéliumát.