Tallózó

Fiók, amit sohase nyitok ki. Tele van régi naptárakkal. Ügyetlen, vastag, zsebdagasztó naptárak. Mennyi felesleges program, találkozó van előjegyezve minden napra. Az utolsó ítéletnél ezeket a keményfedelű kis könyvecskéket vagdoshatják fejemhez a vádlóim. Egyetlen életet így elpocsékolni! De megbújik alattuk egy kis lapos fekete notesz. Teleírva címekkel. Az első lapon a magamé: Genf, rue Munier-Romilly 4.

1946-ban költöztem oda és 1948-ban hagytam ott, hazajöttem. Közben is jártam itthon és egyszer Olaszországban is. A két év itt e kis noteszban: egyetlen sűrű pillanat.

Az első név benne Sibilla Aleramóé. (Róma, via Margutta 42.) Milyen csodálatos öregasszony volt! Ismeretlenül olyannak képzeltem, fűtött szenvedelmű regényéből, mint valami olasz Erdős Renée-t. (De hiszen már Erdős Renée is olyan volt, mintha olasz nő lett volna a maga Santerra bíborosával…) Pedig inkább az Ellenállásban megújult Olaszország jelképe volt akkoriban Signora Aleramo: a már szibillakorú Sibilla, akinek a hite, sugárzása egy új aranykort jósolt…

Anda Géza. (Grand Rue 30.) Amikor esténként kölcsönpianinóján sírva-nyerítve-búgva megszólalt César Franck, éppúgy megtelt a puritán Ó-város a bevallatlan szenvedélyek szavával, mint amikor száz évvel azelőtt Liszt Ferenc zongorázott pár házzal odébb…

És Kálvin János – a róla elnevezett utcácskában – éppúgy becsukta akkor is az ablakot…

A következő kis lapon: Babitsné (Jagelló u. 3/a). Zárójelben: 59-essel! Igen, ez volt az a temetői villamosjárat, amelynek kalauzai felintegettek Ildikónak. Aztán Bisztray Gyula (Izabella u. 48. I. 7.), Balázs Béla (Tamás u. 40.), Bartsch Plays (119. West 57. th str. N.Y. City). Basch Lóránt (Városmajor u. 40.)

Czóbelnak a párizsi címe.

A Dé betűnél: Devecseri. Déry. (Sas utca 4. 2. em.)

Egerváry, a matematikus. (Kecskeméti u. 4.) A gyászjelentésében majd ez áll: „tragikus hirtelenséggel”. Bevette a mérget és felvágta az ereit – így mondták.

Az F betű megint olasszal kezdődik.

Enrico Falqui (Róma, viale Giulio Cesare 71 és telefonszám). Modern irodalomtörténetét ma is használom. Aztán Ferenczy Béni címe, s alatta a Noémié. Igazán nem bánnám, ha volna túlvilág.

Genthon, Gerevich után Gombás Pál, a másik nagy matematikus. Ő hogy is…? Nem adtak ki gyászjelentést. Tisztelet azoknak, akik „tragikus hirtelenséggel”…

Hatvany, Heltai.

I, Jé, Ká, L, M… A képlet ugyanaz. A pusztítás szinte teljesnek mondható. „Hogy sírva tallóz, aki él…”

Nagy Lajos (Soroksár, Felső-Duna… a többi olvashatatlan). Németh Andor. Hogy is lehetett valakiben úgy együtt a szeretetreméltóság és a megvesztegethetetlen kritikai szigor? Példátlan tünemény volt ő! De hisz voltak más példák is. Lapozzunk csak vissza! Hol van Komlós Aladár? Még ő is Genfben lett volna akkor? Nem. Most költözik haza. A genfi cím áthúzva. (Route des Chęnes 80.) És itt az itthoni címe is: Bezerédy utca. Mértékhitelesítő hely volt ez, a Hiteles Mérték Helye. Itt élt aztán a legnyíltabb szívű és legszigorúbb magyar kritikus, visszahúzódva.

Németh Antal (Tárogató út 57.). Hitte volna-e, hogy életfogytiglan fog tartani száműzetése a hazájában?

És az erőszakos halállal kimúlt Nemzeti Színház telefonszáma is itt van ezen az oldalon: 420-175. Tisztelet azoknak, akik tragikus hirtelenséggel… stb.

Örkény (Falk M. u.), Passuth (Rózsahegy u.), Pilinszky (Molnár u. 17.). A saját művek nélkül is művekben élő Rákosi Zoltán. Ő vezetett be Orbán Ottó költészetébe, aki akkor tízéves lehetett. Úgy sejtem, a legendás önpusztítónak is kijár egy tisztelegj. Micsoda sors! Aztán Starker János, Szilasi Vilmos (Brissago, Ticino, Villa dei Tre Cipressi.). Szondi Lipót (Prangins.) Neki a Péter fia: „tragikus körülmények közt” – pedig úgy csillagzott föl, hogy ő lesz a modern dráma legjelentősebb teoretikusa. Tisztelet! Sarkadi – tisztelet! Somlay Artúr – neki is tisztelet!

Gilbert Trolliet. Giuseppe Ungaretti.

Az utolsó név a Wertheimer Klárié (Váci u. 52.).

És ezeket a lakásokat, majdnem mindet belülről is láttam, ismertem. A képeket a falon. Emlékszem. Tudom, hol, hogyan főzik a teát. A régi magyar szellemi élet utolsó felcsapó hulláma hordozott engem is még az 1948-as esztendőben.

A kis fekete notesz nem lehet több két-három dekánál.

Huszonnyolc éves koromban nem is sejtettem, hogy azok a nagyszerű emberek, akiknek barátsága beragyogta ifjúságomat, ennyire halandók legyenek. Elhunytak, kihunytak.