A legjobb apa

Edward von Heer. Színházi kritikus, újságíró Brüsszelből. Azért (is) van itt, hogy cikket írjon rólam a Freudom szeptemberi bemutatója előtt. És nézi a magyar színházakat.

A külföldi tudósítók központjában kapott két jegyet a Don Juan bemutatójára az Új Színházba. Elkísérném-e? Persze. Mindjárt kiderül, hogy nem is tudom, hol az Új Színház. Gyanús egy drámaíró lehetek a szemében.

Az előcsarnokban helyrezökken a reputációm. Jobbról-balról odaköszöngetnek felénk. – Maga itt csakugyan közismert személyiség lehet – mondja némileg megnyugodva a belgám. Ha jószemű, észreveszi a pillantásokban a firtatást: – Nicsak, Hubay itt? Furcsa…

Vámos László az egyetlen, aki ki is mondja:

– Hogy kerülsz te ide? – De meg kell adni, ő örömmel kérdi; örül, hogy ott lát. Nem mindenkiről tudom ezt feltételezni.

– Annyira egy másik szekértáborba tartoznám? – kérdem vissza V.-től.

A szerző hazáját képviselő nagykövettel beszélgetek.

A nézőtéren kitűnő íróbarátom kitűnő özvegye a szomszédom. A második részben úgy döntünk, hogy köszönünk egymásnak.

Elragadó, kitűnő előadás.

Cserhalmira azt mondja a belga, hogy alkatra is, zsenialitásra is olyan, mint akinek a Freudot kéne Brüsszelben játszania. Most már múlt időben: akinek kellett volna. Januárban és februárban már próbálták. Akkor a rendezőnek összeroppant egy csigolyája, a próbáról vitték kórházba, műtőbe. A március 3-ra kitűzött premier elmaradt. Most, hogy a rendező megint dolgozhat, szeptember 22-re van kitűzve. (A magyar dráma napja nekem Brüsszelben lesz.)

Csakhogy a jövő szezonban a flamand Cserhalmi már nem lesz szabad. Másra osztják át Freud szerepét.

– Nagy kár! – borong ezen a belga kritikusom.

– És hogyhogy nem tudja szabaddá tenni magát?

– Elmondom. Van neki egy ötéves kislánya, aki szemrehányást tett az apjának, mert soha nem szerepel a televízióban. Óvodás barátnői ezt nem is tudják megérteni. Most hát a színész egy olyan szerződést írt alá a belga televízióval, hogy a jövő szezonban az övék lesz, kizárólagossági joggal. Színházban nem is léphet föl. Mesebeli honorárium. A reklámozott cégek külön is fizetnek. Csak az óvodásokra kell hallgatni, s jövőre apuka villát vehet Ostendében.

– Pedig a tragikum, a humor, az álom: mind meglett volna benne – mondja borongva Edward von Heer. – Ami csak kell a darabhoz…

A média hosszú keze Brüsszelben is betette nekem a lábát.