Jézus és a fogyasztók

 

Itt most két rendezésben is láthattam az Adáshibát. Egy modern klasszikusnak ez már kijárhat.

Jézust a fogyasztói társadalom is kisajátította. Rájött, hogy harminc ezüstnél jóval többet lehet keresni rajta. Megjelent először a Jesus jeans. Mindkét nemű fiatalok kedvelt viselete. Norman Jewison megrendezte az új Passiót. A Szupersztárként feltámadt Jézus hatása – tudjuk – frenetikus volt. A tantiemje is.

Szakonyi művének nemcsak az az érdeme, hogy közép-európai (magyar? pesti?) problémaérzékenységgel megelőzte e nagy Jézus-divatot, hanem – s ebben egyedülálló – hogy Jézust szembeállította azzal a bizonyos fogyasztói társadalommal, amely a mass-médiák bűvöletében hipnotizált médiumként hagyja magát manipulálni. A karikatúra csak teljesebb attól, hogy a szocialista fogyasztók társadalmával illusztrálja ezt. (Mint ahogy Molière az arisztokráciát úrhatnám polgárokban kritizálta.)

A televízió képernyőjére ragadt kispolgár egysíkú világával szemben így megjelenik egy teljesebb emberség, amely – ez az irónia telje – itt már transzcendenciának hat, Jézus újabb földönjárásának.

Nem a felkent Messiás jelenik meg a színpadon (bár a magyar rendezés efféle kísértésnek itt-ott engedett), nem is a megváltó Szótér – Szakonyi pontosan disztingvál a történelmi Krisztus-arcok (és szerepek) között –, hanem az Ember Fia. Albérleti bejelentőjén is így szerepel: Emberfi.