Az órák egyszerre ütnek

Évek óta mindenkinek Euripides Oresteséről beszélek. Hogy milyen nagy dráma, s ráadásul, hogy milyen aktuális. Rusztnak levelet is írtam, hogy neki való, csinálja meg. December elején azért utaztam Firenzébe, mert ki volt tűzve az előadásom róla a Filológiai Intézetben. Elmaradt, sztrájk volt az egyetemen. Így most fogom megtartani, január közepén.

S tegnap megjelentek a plakátok a római utcákon. Az isteni fiúk, Euripides Orestesének modern változata.

Eszembe jutnak Lengyel Menyhért levelei Hatvanyhoz. Mindig visszatérnek az efféle aggodalmak. Ő írja a Falusi idillt, ámde Bródy megelőzi őt a hasonló tematikájú Tanítónővel; van egy jó témája, de nehogy megtudja más, esetleg egy német, mert elírja előle.

Mosolyogtam ezeken a „szerzői” aggodalmakon. S be kell látnom, hogy – mint a természettudományban – a színházakban is egyszerre érnek be a témák, az ötletek. 2300 év óta csak a filológusok törődtek Euripides Orestesével. S miközben elkezdem mai megközelítésből elemezni, újraírni: ugyanazokban a hónapokban egy olasz rendező előveszi és rendezőileg „újraírja”.

A Gondviselés felvette a programjába a 80-as évekre.