A drámaírói mesterség becsülete

A Színház című lap felszólított négy drámaírót, engem is, hogy nyilatkozzunk: mi a drámaíró és a színház viszonya ma Magyarországon? Elnémultak-e a gondok a magyar dráma körül? Mi a helyzete a magyar drámairodalomnak?

A kérdésre Maróti részletes curriculum vitae-vel felel. Szakonyi a próza és a dráma viszonyát elemzi. Csurka a színpadi szerző és a drámaíró közt létrejött különbséget. Amit én adtam, arról azt írja a lap: „Hubay, kérdéseinkre, szép Hubay-cikkben válaszolt.”

Bárhol a világon, ha egy színházi lap megtisztel egyszerre négy drámaírót, hogy kérdéseire nyilatkozzék, igyekszik erre az eseményre – mert ez az – az olvasó figyelmét felhívni. Például azzal, hogy a lapban nem dugja el valahová a jegyzetrovat tájékára, és a címlapon, ahol a lap fontosabb közleményei szerepelnek, a többi kiemelt cikk között feltünteti azt is, hogy négy drámaíró nyilatkozik ebben a számban. Hisz nem is csak úgy mellékesen odavetett nyilatkozatok ezek: tizenegy sűrű hasáb a szövegünk. Törtük magunkat. Talán azt hittük, hogy most! miért ne? Így együtt fellépve…

A címlapon hét kiemelt cikk címe szerepel. Jórészt a lap rendszeres külső-belső munkatársainak nevével. Valamint, első helyen, a szenzáció: a színházi főosztály vezetőjének számvetése saját munkájáról (amelyet eredményesnek ítél).

Hogy négy drámaíró vendége is van e számnak – erről nem tájékoztat a címlap egyetlen szóval sem.

Minek is törtük a fejünket a válaszon? Elég a lap címlapjára vetni egy tekintetet. Magyar drámairodalom? Sehol se vagyunk.