Mint a bányarém

A színházban nincs kárhozatosabb, mint amikor belép a színpadra a Jó Ember. Kialszik a feszültség, aki meg van hűlve a nézők soraiban, mindjárt köhögni kezd; aki a sor közepén ül, arra rájön a vizelhetnék…

A kritikusnak eszébe jut Nietzsche, akit oly rég nem olvasott: „Óh, ezek a jó emberek! Sohase mondják ők az igazságot: a szellem betegsége ez…”